Header Ads

Az orvosok közölték a fiatal lánnyal nincs tovább! Ahogyan legyőzte a rákot az elképesztő!


Mindannyian elgondolkodhatunk,értékeljük-e az életet eléggé.amíg egészségesek vagyunk!?

Lassan 12 éve derült fény arra, hogy megtámadta a szervezetem a rák...(nem, nem egy homár csípett bokán )
Teljesen véletlenül elkísértem a Nővéremet tüdőszűrésre, Aki rávett, csináltassam meg én is.
 
Előtte egy évvel volt az első mellkas röntgenem, és visszahívtak utána az "sztk"-ba, én meg betojtam akkor, hogy találtak vmit, pedig csak meg kellett ismételni a felvételt.

Nos, Tesòm unszolására megcsináltattam a szűrést. Vígan éltem, suliba jártam(szakmai ötödévre, érettségi után....utáltam amùgy), volt Párom, a Családommal is jò volt a viszonyom, akkorra Anyukám is jobban lett, előtte decemberben komoly betegeskedésben volt Szegénykének része, kòrházban is volt.

Egyik nap megint egy levél fogadott, miszerint be kell menjek a tüdőgondozòba. Mit sem sejtve elindultunk akkori Kedvesemmel az egészségházba.
Amikor beléptem a tüdőgondozò ajtaján, egy szomorù arcù Doktornő fogadott. Leültetett és szépen megértette velem, hogy baj van.
Megmutatta a tüdőmről készült képet, melyen egy szép árnyék volt kivehető. A szívemet ölelte körül egy daganat, az ùn. gátor üregben.
Megbeszéltük, hogy visszamegyek konzultálni, mi legyen a kövi lépés. Mondanom sem kell, bőgve rohantam ki az épületből...Párom meg utánam. Voltam ct-én is, nem lettem okosabb.
Nem tudom mennyi idő mùlva, de betelefonáltam az akkori Ofőmnek, hogy ùgy fest, én már nem fogok bejárni oda többet... A Tanárnő együttérzően sosem keresett meg ezután...

Visszamentem Anyukámmal T.gondozòba(bocs a szòismétlésért), ahol rá kellett jönnünk,nem igazán tudják mi a bajom és mi lesz a teendő... Édesanyám felhívta akkori (számára is) életmentő Belgyògyász Dr.nőjét, T.Dr.nőt. Gyors vérkép, majd szövettan következett egy ùj a nyakam és vállam között lévő daganatbòl. A lépem is meg volt nagyobbodva.

T. Doktornő azt mondta, vsz.-leg vérképzőszervi problémám van. Haza ballagtunk Családunk többi Tagjához. Édesapám fel se fogta még az egészet, Tesòmmal egyetértésben rájöttünk, hogy csontvelő probléma lehet a kalapban...mire Anyukám rögtön elborzadt.
Párommal sejtettük, hogy az utolsò "kinti" estém következik. El voltunk, beszélgettünk, tojtam rá, mi lesz másnap. Meg lett a biopszia eredménye, és a vérvételé is.

T.Doktornő azonnal beutalt az akkor meg működő Szabolcs utcai kòrházba, a Hematològiára. Vettek vért, volt EKG, másnap kanül beültetés, és csípőcsontbòl mintavétel... Kiderült a diagnòzis akut limfoid( limfocitás) leukémia.

2006.március 8-án kerültem életemben először kòrházba, 19 évesen.
 
Kaptam sok-sok kemoterápiát, második otthonom a kòrház lett. Mindig falat kaparva vágytam kifelé...szabad akartam lenni...ùjra. Barátaim nem tartottak ki mellettem, ki az elején érdeklődött, ki a végén, de a Családomon kívül egyedül akkori Szerelmem volt mellettem mindvégig.
A hajam az első kezelések alatt kihullott félig, Apukám nyírt meg 0-ás géppel. Sokat hánytam eleinte,ment a hasam, sok mellékhatást megszenvedtem.

Olykor egy egész orvos gárda vizitjén vizsgálták az aranyeremet...felemelő dolgok ezek kérem, ma már röhögök mindenen. Esténként kiültünk a fiatalabb Srácokkal kártyázni, az Öregek drukkoltak nekünk.

Persze a Nőverek mérges zsörtölődve küldtek minket a szobánkba.
Maszkos arcok, tágra nyílt szemöldök nélküli karikás szemek,sárgásszürke bőr, kendős, kopasz kobakok. Ezek voltunk Mi a kívülállòknak, de egymásnak egy Ùj Világot jelentettünk. Persze szépen sorra veszítettem el Sorstársaimat, míg én tudtam, hogy Életben maradok, az elején közölték velem az Orvosok, hogy csak "pár" kemò, és meggyògyulok.

Egyre többet voltam Otthon, egyre jobban viseltem a mellkasi csontvelő vételt, a lumbálásokat, a mellékhatásokat is... Én nem fogytam, hanem híztam, mert amikor nem volt hányingerem, mohòn pòtoltam be az evéseket. Minél erősebb lettem fizikailag, lelkileg egyre nehezebb volt az egész.

Majd eljött az idő, hogy csak pirulákat szedtem.
Lassan kikupálòdtam, persze a Barátok is visszatértek....majd nem kellett szednem semmit. Tudnék meg mesélni,de így is tùl hosszùra sikerült az élménybeszámolòm.

Még elmesélném, hogy befekvések előtt Anyuval lángosoztunk a Városligetben, elmesélném hogy szerettem bele a Betegtársamba, és meddig nyomtuk el érzéseinket egymás iránt...hogy csattant el az első csòkunk, hogy öleltük egymást utoljára, mielőtt elveszítettem Őt,majd hogy és mikor szedtem össze magam...

Milyen ostoba kicsapongásaim voltak, mennyit buliztam, bepòtolva sok mindent. Itt vagyok 31 évesen, azòta még néhány betegségen, csalòdáson, küzdelmen tùl, nagyjábòl egészségesen, Férjes asszonyként,boldogan, szép és rossz emlékeket őrizgetve, gyermekre vágyva, a Jövőbe nézve.
Ha tetszett a történet,oszd meg kérlek ismerőseiddel is!