Header Ads

FELHÁBORÍTÓ!!! Ezért kezdődtek már ma el a kilakoltatások! Több tízezer embert érint! OSSZÁTOK!


A választásokat még ügyesen megvárták vele Orbánék.

 
Április 30-ig tartott a kormány kilakoltatási moratóriuma. Május elsején, a munka ünnepén megkezdődtek a kilakoltatások.
Azóta folyamatosan teszik,pedig a kormány tagadja,hogy így van.
A legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyására felszólító határozatot.
A kilakoltatások száma ebben az évben elérheti a
35-38 ezret,
vagyis családtagokkal együtt 100 ezer ember (!) lakhatása kerül veszélybe idén.
A legrosszabbul a kilakoltatott családok gyerekei járnak.
“Sok esetet látunk, ahol nem tudják hol elhelyezni a gyerekeiket. Kiemelik őket és a szülők pedig mennek a hajléktalanszállóra vagy akár munkásszállóra. Az úgynevezett szerencsésebbek be tudnak kerülni családok átmeneti otthonába, ahol ugye a szülők is és a gyerekek is együtt lakhatnak, de mivel olyan iszonyatosan hosszú várólisták vannak a családok átmeneti otthonaiban, ezért nagyon-nagyon sok családnak erre nincsen lehetősége

 
– mondta Udvarhelyi Tessza, A Város Mindenkié csoport részéről.
Ellenzéki politikusok két hónappal ezelőtt törvényben tiltották volna meg, hogy gyermekes családokat utcára lehessen tenni. Elhelyezésük önkormányzati feladat lett volna.
Az indítványról azonban a fideszesek tárgyalni sem voltak hajlandók a parlamentben.

Oszd meg,ha Téged is felháborít!