Header Ads

5 éves autista kislány feküdt az utcán, amikor sokan csupán gúnyos megjegyzéseket vágtak hozzá! Egyetlen hölgy akadt, aki így mutatta meg, van még emberség a Földön!



"Fekszik egy öt év körüli kislány a Nyugati Pályaudvar padlóján, sürög-forog, furcsa hangokat ad ki, néha még sír is. A szülei néha leguggolnak hozzá.

 
Majd egyszer csak az Anyuka letérdel, és simogatja a kis arcát. Picit folyt a könnye, mert mikor látja a gyermekét küzdeni, szenvedni, az a bizonyos egy könnycsepp kifolyik, de többnek nem szabad, hisz ő erős.
Mindenki kikerüli őket, de mindenki mond valami csípőset: "Milyen felelőtlen szülők!", "Hogy hagyhatják, hogy itt fetrengjen ez a kislány!" "Ez borzalom!",
"Ezek nem normálisak!", "Koszos lesz!" Volt, aki odament a kislány mellé, miközben ott térdelt mellette az anyuka, és ez a beszélgetés zajlott le:

 
"Jó neked itt a földön? Miért fekszel itt? Miért nem válaszolsz, hozzád beszélek!"
Anyuka csak annyit mondott: "A kislány autista. Épp rosszul van."
Erre a válasz: "Pedig olyan szép, nem is nagy a feje." Majd felszegte a fejét, és elment.
Egész Budapesten egyetlen egy nő, egy anyuka volt, aki nézte a kislányt (aki addigra már nagyon sírt, hiába térdelt mellette az anyukája, hiába simogatta, a kislány csak sírt), és messziről, kellemes hangon szeretett volna szólni a szülőkhöz, de látta, senki nem reagál, így egyre közelebb ment, és közben folyamatosan mondta,
"Van egy csokim, anyuka! Van egy csokim!" Mire az anyuka ránézett, és ismét mondta: "Van egy csokim, a lányaimnak vettem, de látom, itt nagyobb szükség van rá. Ha odaadom, fel tud ülni a kislány?"
A válasz csak annyi volt, "Nem tudom, lehet," és az anyuka odaadta a csokit - a kis lány nem sírt tovább, felült, és a két szülő felemelte a kislányt, majd a karjukban vitték, fel, a felszínre.
Kérünk Titeket osszátok meg ismerőseitekkel is ezt a történetet, bízván abban, hogy talán egyszer jobban figyelünk majd egymásra!