Header Ads

Megszakad a szívem! Ezért akarják kilakoltatni barátnőmet rákos fiával együtt! Ebben az országban mindent szabad?



Barátnőm Szegeden vásárolt egy kis házrészt 5 évvel ezelőtt.
Biztos munkahelye volt és becsülettel fizette egyedül a részleteket.

 
Fia azonban 2 évvel ezelőtt leukémiás lett.
Elkezdték a gyógykezelését, miközben Éva keményen állta a sarat és annyi munkát vállalt, amennyit csak tudott.
A betegség sok pénzt elvitt és nyilván igyekezett fiának biztosítani mindent a gyógyuláshoz.
A részletekkel folyamatosan megcsúszott,majd egy ideig nem tudta fizetni.

 
A Bank végzése kilakoltatás, amit November 1-én legkésőbb végre is hajtanak.
Egyelőre nálam lesz kis időre helyük, de könyörgöm milyen világban élünk?
Itt bárkit ki lehet tenni az utcára?
Hiába ígérte meg Éva, hogy amint tudja fizeti a részleteket a Bank könyörtelen!
Csak a pénz és a hatalom számít ebben az emberség, érzelem mentes világban?
Kérlek Titeket juttassátok el fájdalmas történetét ismerőseitekhez, talán néhány vigasztaló szó segítene a lelkének!