Header Ads

Ezért volt jó a 80-as években gyereknek lenni! Szerinted is így van?



Szuper volt a 80-as években gyereknek lenni Magyarországon...
Mindenhová gyalog jártunk és ismertük a környék összes utcáját, zegzugát. Már általános iskola első osztályától kezdve egyedül mentünk a suliba. Anyánk egyszer megmutatta, merre van. Ha másodjára nem találtuk meg, arról nem ő tehetett.

 
Állandóan kint lógtunk a többiekkel a szabadban. Az összes lány az utcából alkotta a lánybandát, az összes fiú a fiúbandát. Fontos feladataink voltak odakint: hajkoszorút fontunk virágokból, gesztenyét gyűjtöttünk, papírt vittünk vissza a MÉH-be, hogy az arra kapott pénzt elfagyizhassuk, volt titkos átjárónk is, meg bunker a hátsó kertben. Ha sötétedett, haza kellett mennünk. Nem volt sem karóránk, sem mobiltelefonunk, de senki meg sem kérdezte, merre jártunk, hisz együtt voltunk, mi bajunk lehetett abból?
A boltban lehetett kapni kenyeret. Érted... egyféle kenyeret. Aminek az volt a neve, hogy kenyér. És slussz. Az volt a finom, aminek jó feketére megsült az a héja, ahol bevágta a pék. Nem volt teljesen kiőrölve, meg gluténmentes változata, meg rizs-rozs-akármi lisztből készült fajtája.
Mondjuk nem is állt el három hétig, de ki a fene tárolt anno kenyeret ennyi időn át? Újat akkor vettünk, ha a régi elfogyott. Még másnap jó volt. Még harmadnap gázláng rózsája felé tartva pirítósként, vajjal és fokhagymával jó volt. De mennyiszer ettünk így pirítóst! A boltban lehetett kapni tejet. Zacskóban. Felforraltuk és minden reggel kakaót ittunk. Nem tudtuk, mi az az ásványvíz, de volt otthon szóda, amihez vettük a patront. Minden nap ettünk egy almát, mert tudtuk, napi egy alma, az orvost távol tartja.
Otthon kétféle gyógyszer volt: Kalmopyrin és a fehér rázós folyadék. Ez utóbbi gyógyította a bárányhimlős foltoktól a csaláncsípésen át a rohadék szúnyogcsípésekig mindent. Meg volt méz és kamillatea – ez utóbbi tényleg mindenre jó volt. Megfázásra, fejfájásra, fáradtságra, lázra, köhögésre, pattanásos arcbőrre, gyulladt fogra, felhorzsolt térdre.
Tudtuk, mi az, hogy hajóvonták találkozása tilos. A rádiót nem kapcsoltuk el, ha magyar nótát adott, akkor sem, ha népmesét olvasott fel egy gyerekhang és tudtuk, hogy ki a Botka Valéria meg a gyerekkórus. A rádió – a régi Szokol – mindig ment, így akkora műveltséget lapátoltunk be magunkba óhatatlanul is, amiből a mai napig tudunk meríteni. Hallgattuk a Szabó családot meg a Rádió kabarét. A Rádió kabaré ismétlését is meghallgattuk.
Elfogadtuk, hogy hétfőn nincs adás a tévében, hogy Szilveszterkor láthatjuk a Parabolát a cicis nénikkel, meg a Sas kabarét, hogy kedden sorozat van, szerdán Panoráma, kéthetente csütörtökön a Szomszédok, pénteken Ablak, aztán a kilencvenes években a Dallas. Olvastunk. Iszonyatosan sokat olvastunk. Hahota magazintól kezdve Nők Lapján át, még az országos napilapokat, csak mert ott voltak az orrunk előtt. És faltuk a könyveket, meg a könyvsorozatokat.

 
Volt kisbolt, ahol megvettük a tejet meg a kenyeret. Volt nagy bolt, vagyis ábécé, ahol meg a többi motyót, és volt egy Centrum vagy egy Skála, ahol ruhát meg cipőt meg ilyeneket vásárolt az ember. Ha kellett egy pár cipő, bementünk a Centrumba, fél óra múlva kijöttünk onnan egy pár cipővel. El nem tudtuk képzelni, hogy valaha lesz egy olyan fogalom, hogy "plázázni" és hogy az annyit tesz, céltalanul flangálunk nyolc és fél órán keresztül egy üzletben.
Ha bólogattál, miközben olvastál, pacsi: te is jó évjárat vagy!👋😊