Header Ads

Foggal, körömmel tiltakoztam, ennek ellenére ezt tették a kisbabámmal:




Miért kell fogdosni?
Eddigi anyalétem során már a sokadik meddő vitámba álltam bele és a mai nap végleg betelt a pohár.

 
Az első alkalommal, amikor mombie módjára toltam az alig 2 hónapost a babakocsiban és a semmiből egy idegen benyúlt és megfogta gyerekem, sokkolt. Köpni-nyelni se tudtam, lefagytam, álltam, mint az a bizonyos a lakodalomban és zavaromban próbáltam kedvesen elböngyörögni az idegennel aki kérdés nélkül hozzányúlt a legféltettebb kincsemhez. Persze utána jött az önvád, hogy miért nem tudtam megvédeni, miért nem ellenkeztem, mit csinálhattam volna máshogy, miért vagyok ilyen szaranya? Senki sem készített fel rá, hogy lesznek olyan emberek, akik figyelmen kívül hagyva mindent, fogdosni akarják a gyerekem. Teljesen mindegy, hogy babakocsiban, elöl vagy a hátamon hordozva van a babám. Tudom, hogy ezt csak szeretetből teszik, kedveskedni szeretnének a gyereknek és szebb napot varázsolni ezzel neki és saját magának is.
Igen, a párnácskás, zoknis, kilógó babatappancs, a gagyogás kiüti a cukiságmérőt. De ez nem engedély a fogdosásra. Nekem törvényben foglalt kötelességem és legalapvetőbb feladatom, hogy a gyerekem testi és lelki épségét megvédjem, vigyázzak rá. Meg kell tanítsam arra, hogy mik az ő testének a határai, kiket és mikor engedhet be azon belül, mi az az érintés, ami elfogadott, illetve a tiltott. Amíg nem képes ilyen döntéseket meghozni, addig az én felelősségem felállítani a korlátokat. Ma úgy érzem elbuktam, mert ismételten valaki megfogta őt.

 
A menetrendet néztem a hátamon alvó kölkömmel, mikor a mögöttem álló idős hölgy előre nyúlt és megfogta a lábát. Minden tisztelettudásomat összeszedve ismételten beleálltam a sokadik meddő vitámba. Elmondtam neki, hogy ne nyúljon a gyerekemhez, azt, hogy miért ne nyúljon a gyerekemhez kérdés nélkül, megkértem rá, hogy ezek után, kérdezze meg az édesanyákat, hogy megengedik-e azt. Mindezt szépen, halkan, tisztelettudóan. A reakció a szokásos volt. Felháborodás, hogy bezzeg ötven éve megengedték, bezzeg más megengedi (vagy némán elszenvedi?). Aztán voltam minden, csak nagyságos asszony nem, míg fel nem szállt a buszra.
Nem fogdosunk engedély nélkül! Ha kutyázni szeretnénk, alapvető dolog, hogy a gazdáját megkérdezzük. Ezt embergyereknél miért nem lehet? Öltöztessem a gyerekem kutyának vagy ragasszak a homlokomra matricát “Vigyázat az anya harap!” felirattal, hogy megtiszteljenek egy kérdéssel? Amikor szóvá teszem az illetlenségét, miért áll még neki feljebb, miért bezzegel? Miért nem értik meg? Elnézést eddig egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan kértek.
Mostanra már bőven van merszem szóvá tenni, és megvédeni magunkat. Az első eset után megígértem, hogy többet nem fogjuk némán tűrni, ha hasonló történik velünk. Nem fogok mosolyogni, ha éppen azt látom, hogy egy idegen kérdés nélkül meg akarja fogni a gyerekem. Nem vagyok tökéletes (mint a mai eset is mutatja), nem akarok magányos idős emberek napjának elrontója sem lenni, nem akarok bezzeganya lenni, csak megadni a gyermekemnek a biztonságot és a tiszteletet.
Az alábbi gombok segítségével juttasd el történetem ismerőseidhez is!